Különvonat

Ismételten eltelt egy év, így október második felében ismét megrendezik a világhírű Csabai Kolbászfesztivált. A rendezvény október 19 és 22 között lesz a szokott helyen, a városi sportcsarnokban megrendezve.
Mivel rengetegen érkeznek ekkor a Viharsarok fővárosában, így idén is számítani lehet a fesztiválozókat szállító különvonatokra.

A MÁV-Start idén is megerősített kapacitással közlekedteti a Budapest – Lőkösháza viszonylatú gyorsvonatait, valamint 50%-os kedvezményes jegyváltási lehetőséget ajánl fel minden kedves utasának, akik a fesztiválra vonattal szeretnének ellátogatni az ország bármely pontjáról. Erről a részletek itt olvashatók.

A MÁV Nosztalgia “Élményvonata” idén is célba veszi a fesztivált, ami október 20-án. 8 óra 45 perckor indul Budapestről és terv szerint 12 óra 5 perckor érkezik Békéscsabára. Vissza 17 óra 45 perckor indul és 21 óra 12 perckor érkezik a fővárosba.

Szintén szombaton érkezik egy különvonat Szombathelyről 9 óra 49 perckor, ami 17 óra 43 perckor indul majd vissza az ország nyugati oldalára.

És az említett nap harmadik különvonata Hegyeshalomból fog érkezni Békéscsabára, előreláthatólag 9 óra 2 perckor. A szerelvény lehetséges, hogy a tavalyi összeállításban fog érkezni, ami három 5341 sorozatszámú “Flirt” motorvonatból lesz kiállítva. A különvonat 16 óra 46 perckor indul majd vissza a Viharsarokból.

Köszönjük a kisegítő információt Gajdács Ádám – tagunknak!

Fiatal és idős, vasútbarát, vagy csak egyszerű érdeklődő egyaránt kilátogatott ma reggel a békéscsabai vasútállomásra, amikor is (mint ahogy azt korábban megírtuk, illetve a szeptember hatodikai Békés Megyei Hírlapban is megjelent) az Orient Expressz luxus különvonat újra érintette a viharsarki megyeszékhelyt, immáron a visszaútján.
Reggel 7 óra után már fellelhető volt pár fényképezőgéppel és kamerával felszerelkezett ember az állomáson, de fél nyolcra már összegyűlt  pár száz ember az első peronon izgatottan árva a nem mindennapi vonatot.

7 óra 35 perckor aztán megszólalt a hangosbemondó: -Orient Expressz különvonat érkezik a 3. vágányra…
A vonatot szerencsére forgalmi okból megállították és húsz percig várakoztatták, így minden érdeklődő, utas és vasutas kedvére végignézhette, fotózhatta, videózhatta kívülről a teljes vonatot. A vasutasok is láthatóan meglepődtek, hogy ennyire sokan kilátogattak a vonathoz. Az induló és érkező vonatok utasai is ablakból lógva próbáltak felvételeket készíteni a luxusvonatról.

A 7410-es számú személyvonat beérkezése után, menesztették az Orient Express-t és nyolc óra előtt öt perccel elhagyta a szerelvény Békéscsaba állomást, ezután a peronokon csak pár ember maradt.

Készítettük egy videót is az indulásról:

2012. szeptember 2-án – vasárnap – este az Orient Expressz luxusvonat a korábbi évekhez hasonlóan, a London – Isztambul viszonylaton ismét érintette a Viharsarkot. A vonatot a 7-es Taurus mozdony vontatta a határig, Budapest-Nyugati pályaudvartól szinte megállás nélkül haladt a szerelvény ami csak Lőkösházán tartózkodott huzamosabb ideig – 35 percig.

Békéscsabán készítettünk egy dokumentum jellegű videofelvételt a vonat áthaladásáról.

Száguldó tudósítónk Dézsi Csaba Lőkösházán készített felvételeket a vonatról a 35 perces tartózkodás során.
A teljes galériája itt elérhető.

A vonat legközelebb szeptember 10-én – hétfőn – érinti ismételten a megyét a visszaútján, menetrendje szerint 7:30 körül érkezik Békéscsabára.

Köszönjük a felvételeket!

Vasárnap, szeptember 2. este ismét érinti Békéscsabát az Orient Express. 20:43-20:44-re van a menetrendi érkezése/áthaladása az állomáson. Visszaúton, szeptember 10-én reggel 7:30 körül érinti ismét a viharsarki megyeszékhelyt.

(Köszönjük az információt Gajdács Ádámnak)

2012 június 20-án (szerdán) este, ez évben másodjára érintette Békéscsabát a Danube Express Luxusvonat ami Budapestről Isztambulba közlekedett, majd június 22-én indul onnan vissza és egészen Varsóig közlekedik. Az útvonalat 10 nap alatt teszi meg a vonat, miközben minden országban változatos programok várják a tehetősebb utasokat, akik csak a vonatjegyre minimum 5280 fontot fizetnek.

A vonat Békéscsabára a menetrendjéhez képest kb. 15 perccel hamarabb érkezett, és alig tíz perc várakozás után továbbindult Románia felé.

Ezúton üdvözöljük a mozdonyvezetőt, aki készséggel fogadta a fotósokat.

 

Ahogy Gery is írta 2012.04.14-én – szombaton – a trains.hu által rendezett fotós különvonatot követtük végig autóval Hatvan – Kisterenye – Recsk-Parádfürdő – Kisterenye útvonalon. Sajnos borongós, esős időt fogtunk ki, de így is sikerült jó pár felvételt készítenünk. Ez az első olyan galériám, amiben kizárólag csak egy bizonyos vonatról készült képek vannak.

A képek megtekinthetők a Galériámban
2012 04 14 Recski fotósvonat mappában.

Ezúton szeretnénk megköszönni a segítséget a “taxisunknak” – tagunknak – csabibacsii-nak!

Jó nézegetést!

Yakuza

2011. szeptember 12-én reggel, a tervezett menetrendhez képest több mint egy órás késéssel megérkezett Békéscsabára az Orient Express. A vonat rövid tartózkodás után továbbindult Budapestre.

 

Készítettünk két videót is:

Hétfőn kora este visszaérkezett hazánkba a Csíksomlyó Expressz vonat.

A visszaérkezési időt megelőzve készítettem pár képet a forgalomról, majd a menetrendhez képest 30 perces késéssel megérkezett a Liszt Ferenc Taurus vontatta szerelvény a 6. vágányra.

A képek megtekinthetőek a Galériámban

2011 06 13 Békéscsaba – Csíksomlyó Expressz

néven.

+1 videó is készült:

Jó nézelődést!

Yakuza

Az alábbi képeket Orvos Richárd (richy94) tagunktól kaptuk.
Március 25-én egy BCmot különvonat járt Békéscsabán:


Várjuk vissza a vonatot!

'Országos kiállás a vasútért'

 

Megáll a vonat?

 

Szereted a vasutat? Tegyél Te is a vasútért!