December 13-án lép érvénybe a 2020-2021-es vasúti menetrend

Összegyűjtöttük a Viharsarkot érintő fontosabb változásokat vonalanként.

A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.  A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni. A Budapest és Eger között az októberben bevezetett óránkénti InterRégió vonatközlekedéshez hangolja járatait a Volánbusz, így átlagosan félóránként indulnak vasúti és autóbusz járatok a két város között.  A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, illetve a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, melyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár között egész nap két óránként közlekednek.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fontos lépésnek nevezte a Volánbusszal történő integrációt, amelynek az utasok számára előnyös hatásai már az új menetrendben is megmutatkoznak. Sok feladat áll még Magyarország legnagyobb munkáltatója előtt, komoly fejlesztések vannak tervben és zajlanak, amelyek a következő éveket, évtizedeket is jelentősen meghatározzák. 2022-re be kell vezetni a közös és összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet és biztosítanunk kell, hogy az utasainak egy egységes bérlet- és jegyértékesítő felületen keresztül férjenek hozzá a szolgáltatásainkhoz, azaz létrejöjjön végre az egységes jegyrendszer, be kell vezetnünk az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása, valamint a tarifaközösség bevezetése. Az emeletes motorvonatok, korszerű IC+ kocsik már fokozatosan állnak forgalomba, emellett 54 új HÉV-szerelvény, 115 mozdony és több száz busz beszerzése van folyamatban. Az új menetrendet már a MÁV-VOLÁNBUSZ integráció által elérni kívánt céloknak megfelelően készült: a közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az esetleges változások a lehető legkevésbé érintsék az utasokat, sőt, váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Volánbusz minden fejlesztése azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása mellett a MÁV-val közös menetrendfejlesztés, továbbá a rá- és elhordó autóbuszos szolgáltatások kialakítása lehetővé teszi, illetve megkönnyíti a megfelelő csatlakozások biztosítását, a térségi központok, megyeszékhelyek és a főváros minél egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb megközelítését. A busztársaság a járműflotta modernizációjával, az utazási komfort folyamatos növelésével nemcsak a szolgáltatási színvonal emelésére törekszik, hanem a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentésére is. Az elmúlt időszakban vásárolt autóbuszok környezetkímélő, EURO 6D besorolású motorjának köszönhetően 8743 tonnával csökkent a Volánbusz járműveinek szén-dioxid-kibocsátása 2020 januárja és júliusa között az előző év azonos időszakához képest. A jövőben jelentős számú elektromos autóbusz beszerzését is tervezi a vállalat, a járművek működtetéséhez szükséges töltési infrastruktúra kialakításával együtt.


Nézzük a Viharsarkot érintő változásokat:

120-as számú Lőkösháza-Békéscsaba-Szolnok vasútvonal

A fővonal menetrendjében kisebb változások lesznek és a vonatok szolgáltatási színvonala emelkedni fog. Az eddigi gyorsvonatok egységesen InterCity vonatként fognak közlekedni, azaz pót-, és helyjeggyel is igénybe vehető kényelmes, klímás és terv szerint konnektorokkal, valamint kerékpár elhelyezési lehetőséggel ellátott IC kocsik is a vonat részét képezik majd, a megszokott gyorsvonati kocsik mellett. A belföldi, távolsági IC vonatok neve egységesen Békés InterCity lesz.

A nemzetközi vonatok esetén a korábbi KÖRÖS IC-ből, MUNTENIA IC lett, a menetrendi száma változatlan maradt.

A minden nap délután, Mezőtúrról (16:31) Békéscsabára (17:17) közlekedő 7446-os személyvonat megszűnik.

Örömteli hír, hogy az új menetrendtől nem a 19:10-kor induló ISTER IC lesz az utolsó vonat a fővárosból a Viharsarokba. A korábban csak péntekenként közlekedő, Budapestről 20:10-kor induló gyorsvonatból, minden nap közlekedő IC vonat létesült.

Lőkösházáról Budapest felé, a délelőtti távolsági vonatok esetén lesz némi változás.
A korábban 8:49 perckor indult KÖRÖS IC vonat egy órával később, 9:49-kor fog indulni. Ennek következményeként a megszokott 8:49-kor, Lőkösházáról induló vonat, a határállomás és a megyeszékhely között törlésre kerül, és csak Békéscsabától fog közlekedni a fővárosba, 9:20-as indulással.

A korábbi menetrendben, minden nap 14:45-kor, Békéscsabáról Mezőtúrra közlekedő 7443-as számú személyvonat csak hétköznap fog közlekedni és 4 perccel korábban, 14:41-kor indul a megyeszékhelyről. A célállomása megváltozik, Mezőtúr helyett Szolnokig fog közlekedni.

A korábbi menetrendben, 20:40-kor, Békéscsabáról Mezőtúrra közlekedő 7441-es számú személyvonat 20 perccel korábban, 20:20-kor fog indulni és Szolnokig közlekedik majd.

A távolsági vonatok nagy része Kétpó megállóhelyen is megáll majd.


121-es számú Békéscsaba-Mezőhegyes-Újszeged vasútvonal

A Mezőhegyesről induló (37027) 9:50-es és (37015) 11:50-es személyvonatok a korábbi menetrendjükhöz képest 13 perccel később érkeznek majd Békéscsabára.


125-ös számú Mezőtúr-Mezőhegyes-Battonya vasútvonal

Számottevő változás nem lesz a korábbi menetrendhez képest.


127-es számú Vésztő-Gyoma vasútvonal

Számottevő változás nem lesz a korábbi menetrendhez képest.


128-as számú Békéscsaba-Kötegyán-Vésztő-Püspökladány vasútvonal

A korábbi menetrendhez képest, annyi változás tapasztalható, hogy a vonatok többsége nem fog megállni Bicere állomáson. Valamint az utolsó, 37638-as személyvonat 22:30 helyett, 22:41-kor fog indulni Békéscsabáról Vésztőre.

A 37626-as számú (Békéscsaba - Vésztő) személyvonat.

135-ös számú Békéscsaba-Szeged vasútvonal

Számottevő változás nem lesz a korábbi menetrendhez képest, de továbbra is megmarad a vonatpótló autóbuszozás Hódmezővásárhely és Szeged állomások között. Várhatóan 2021. február 21-ig biztosan.


-A 2020-2021-es országos vasúti menetrendet ide kattintva érhetik el –

Hozzászólások

Hozzászólás

RSS
YouTube
Instagram