Ismét keresztülhaladt a Viharsarkon az Orient Expressz

Augusztus 26-án, vasárnap este érkezett Békéscsabára a Venice-Simplon-Orient Express szerelvénye. Rövid tartózkodás után folytatta útját Isztambul felé.

Mint ahogy azt megszokhattuk, minden év augusztus végén – szeptember elején érinti a Viharsarkot a híres Orient Expressz luxusvonat.

A luxusvonat Párizs – Budapest – Bukarest – Isztambul útvonalán érintette Békés Megyét augusztus 26-án este. A járat megszakításokkal hat nap alatt teszi meg az útvonalat, ezalatt az utasok különböző programokon vesznek részt az utazás során érintett nagyvárosokban. Sokan szívesen utaznának ezen a vonaton, viszont a jegyárat megnézve, ez csak álom maradhat az egyszerű “halandóknak”. A tehetősebbek viszont sűrűn felkeresik ezt a vonatot, mert a következő évekre is rengetegen előre lefoglalták már a helyüket valamelyik Orient Expressz vonatútra. A jovő évi utak nagy részére sem kapni már jegyet mert elfogytak. Csak megjegyeznénk, hogy a fent említett útvonalra, egy útirányra 8000 font azaz körülbelül közel 2.8 millió forint a jegyár egy főre!

A vonat 21 óra 15 perckor érkezett Békéscsabára és 10 perc tartózkodás után folytatta útját Isztambul felé. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a luxusvonatra, a 4. vágány peronján több százan várták a szerelvényt.

(Elnézést a hanghibáért.)

Az Orient Expressz szeptember 3-án 8 óra 41 perckor halad át újra Békéscsabán az Isztambulból vissza, Párizsba tartó útvonalán.

A Orient Expressz luxusvonatra lehetőségünk volt korábban felszállni Budapesten erről-, és a vonat történetéről készült cikkünket ide kattintva érhetik el.

Hozzászólások

Hozzászólás