Bemutatták a legújabb reklámmozdonyt – A “MáltaiTraxx-ot”

2016. május 10-én 10 órakor, a Keleti pályaudvaron mutatták be a legújabb magyar reklámmozdonyt, amin a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi üzeneteket megjelenítő dekorációja látható.

 

 

Kedden 10 órakor vette kezdetét az ünnepélyes bemutató a Keleti Pályaudvar üzleti várótermében, ahol a MÁV-START Zrt. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös sajtótájékoztatót tartott.

A legújabb reklámmozdony a Keleti pályaudvar 9. vágányán.

A felmatricázott, Traxx típusú mozdony egyik oldalán egy kislány és az “Adjunk esélyt nekik!” felirat, a másikon a Máltai Mentőszolgálat mentőautója és a “Segítségére sietünk” szöveg látható.
Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke hangsúlyozta, hogy a két kép együtt jól mutatja az ember sérülékenységét és elesettségét. A nyomor legalább annyira öröklődik, mint a genetikai betegségek, és a szervezet egyik legnagyobb kihívása, hogy célt adjon a nyomorban felnövő gyermekeknek – fogalmazott. A mozdony másik oldalán látható mentőautó pedig arra utal, hogy egy baleset egyetlen pillanat alatt megváltoztathatja és céltalanná teheti egy ember életét. Ezekben a pillanatokban tehát nagyon fontos a gyorsan érkező segítség – tette hozzá Vecsei Miklós.

"Segítségére sietünk" - közúti jármű a vasúti járművön

A Szeretetszolgálat alelnöke megemlítette, hogy a karitatív szervezetnek van már egy vonata, a Nyugati Pályaudvar külső részét 1993 decembere óta ott áll egy szerelvény, amely a mai napig hajléktalanszállóként szolgál, több mint száz ember vészeli ott át minden télen a hideg éjszakákat.  Szólt arról is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat  gyakorlatilag huszonhat éve működik együtt a MÁV-val.

Az adományvonal hívószáma is felkerült a mozdonyra.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a szeretet és a szolgálat a MÁV-csoport vezetői és munkavállalói számára is alapérték, hiszen  munkájuk elsősorban szolgálat, az utasok és a köz szolgálata. Ennek jegyében díszíttette fel a segélyszervezet és a vasúttársaság a közös értékrendet hirdető mozdonyt. Hozzátette: a segélyszervezet munkatársai a máltaiak ezeréves hagyományára támaszkodva végzik munkájukat, amikor felkarolják a leginkább rászorulókat, de ők maguk is segítségre szorulnak, hiszen szolgálatukat csak adományozók segítségével végezhetik. Ez a mozdony azt a célt szolgálja, hogy az országban minél többen megismerjék a szeretetszolgálatot, és segítsék munkájukat adományaikkal vagy önkéntes munkával – mondta.

A máltai mozdony dekorációját adományként készítette el a soproni Loc&More Kft.

Panorámaképeink az egyik......és a másik oldalról.

A május 10-én bemutatott Traxx típusú mozdony belföldi vonatokat húz majd, és a tervek szerint két éven át hívja fel a figyelmet azokra, akik segítségre szorulnak.

 

A TV-csatornák is tudósítottak a bemutatóról.

 

A bemutató végeztével a mozdony átállt egy másik vágányra, hogy később az egyik szombathelyi IC-t továbbítsa. A bemutató végeztével a mozdony átállt egy másik vágányra, hogy később az egyik szombathelyi IC-t továbbítsa.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét a 1350-es számon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni.

Az MTVA helyszíni tudósítását ide kattintva érhetik el.

Az új reklámmozdonnyal, a 480 013-as Traxx-al találkozhatnak a jövőben majd a Viharsarki gyors-, és IC vonatokon is.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat weboldala

Hozzászólások

Hozzászólás