Júliusi helyzetjelentés a békéscsabai vasútfejlesztésről – NIF tájékoztatás

A nyár közepére már egyre látványosabban szépül a békéscsabai vasút és környezete. Újabb hasznos információkkal jelentkezünk, melyeket a NIF-től kaptunk. Repülőhíd lezárásának, valamint a Szerdahelyi átjáró végleges lezárásának idejét is megtudhatják.

 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője, Loppert Dániel válaszolt a békéscsabai vasútfejlesztéssel kapcsolatos kérdéseinkre.

Békéscsaba állomás jelenlegi állapota

Békéscsaba állomás átépítése jelenleg hol tart?

Megkezdődött a régi gyulai vágány bontása. 2015. június 26-ától 2015. augusztus 18-áig Békéscsaba és Gyula között vágányépítés miatt vonatpótló autóbuszok biztosítják a közlekedést.

Új vágány építése a Gyulai vonal kiágazásánál Új vágány építése a Gyulai vonal kiágazásánál

Az I-III. vágányokban a védőréteg beépítését követően elkészült a zúzottkő ágyazat beépítése, amit a kézi kisgépes technológiával végzendő vágányépítés követ. A „C” peront 2015.06.22-én átadtuk az utazóközönségnek. A nyár folyamán épül az „A” és a „B” peron, itt jelenleg a peronfeltöltés és a szegélyelemek beépítése zajlik.

A félkész "C" peron A "C" peron két szakasza hamarosan összeér és teljes magasperon lesz az egész

A "B" peron is szépen halad, már a tető is készül Van még munka bőven

Az I. és a II. vágány.

A vasútállomás épületénél a gyalogos aluljáró szerkezetkész állapotú. Augusztus második felében megszűnik a felvételi épületen keresztül történő közlekedés, ekkortól az utasok a „C” peront már az aluljárón keresztül közelíthetik meg.

A már majdnem teljesen elkészült épületrész, jobb oldalon a jelenlegi forgalmi iroda. Az új biztosító berendezés beüzemelése után a forgalomirányítás az emeletről fog működni. Már az "A" peronon is épül a tető

Az egész felvételi épület munkavégzés alatt van. A csarnokban, valamint az északi és déli szárnyban a hőszigetelt aljzaton kiépült a padlófűtés. Folyamatban van a 8 oszlopos portikusz visszaépítése és a szélfogó falazása. Ezen kívül az északi pavilonban figyelhetők meg látványosabb munkák, mint a palafedés elkészítése, a manzárd ablakok elhelyezése és a homlokzati műkő elemeke restaurátori javítása, pótlása.

A vasútállomás előtti részen már lefedték az aluljárót, hamarosan csak ezen keresztül lehet a vágányokhoz kijutnia az utasoknak.


Az Orosházi úti felüljáró építése jelenleg hol tart?

Az Orosházi úti felüljárón zajlik a korlátok, zajvédő falak szerelése, valamint felületi bevonatok készítése a vasbeton és az acélszerkezeteken.

Várhatóan 2015. augusztus második felétől a felüljárón korlátozás nélkül lehet majd közlekedni. Folytatódik a körforgalom építése, a jaminai oldalon épül a szervizút, amely várhatóan augusztus közepére készül el. A centrum felőli oldalon, a Bartók Béla út – Temető sor csomóponton a hiányzó sávok (3×2) betonozását végzik, átadásuk július végén-augusztus elején várható. Épül a felüljáróra vezető lépcső.

Háttérben az impozáns Orosházi úti felüljáró

Teljes pompájában a függő része.


A Szerdahelyi utcai aluljáró építéséről mit lehet megtudni?

A Szerdahelyi úti átjáró, hamarosan teljesen megszűnik a felszíni közúti közlekedés. Jamina felől nézve.

 A belváros felől nézve. A gyalogos/kerékpáros rész enyhébb lejtésű lesz.

A belváros felől nézve.

Jelenleg az aluljáró középső részének oldalfalait építi a Vállalkozó. A Szerdahelyi utcai ideiglenes szintbeli útátjárót július 20-i nappal véglegesen lezárjuk a közúti forgalom elől, hogy a meglévő úthálózathoz az aluljáró közúti csatlakozásait ki lehessen alakítani, de a gyalogos és kerékpáros forgalom továbbra is biztosítva lesz. A továbbiakban a víztelenítő rendszer átemelő gépészetének beépítésére, a járda és útpálya szerkezetek kialakítására, a burkolatok kialakítására, útburkolati jelek felfestésére és a különböző tartozékok beépítésére, szerelésére kerül sor.


A repülőhíd kapcsán mikor kell a lezárására számítani és a korábbi, sokat vitatott látványtervnek megfelelően fog kinézni a felüljáró?

Július végén-augusztus elején az Ihász utcai gyalogos felüljárót is lezárjuk annak felújítási munkálatai miatt 3,5 hónapra. Itt a felszerkezet teljes cseréjére, a támaszok megerősítésére és a lépcsők, valamint a rámpák átépítésére kerül majd sor. A pillér alaptesteket a Vállalkozó már korábban megerősítette. A híd tehát a jelenlegi helyén épül át és szerkezetileg is a mostanihoz hasonló lesz.

A repülőhidat július végén - augusztus elején kezdik átépíteni.

Információk:
Loppert Dániel
kommunikációs vezető
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Hozzászólások

Hozzászólás