Négy évvel ezelőtt pontosan e napon (2009.06.02.) indítottuk el A Viharsarok vasútja fantázianévvel fémjelzett weboldalunkat, azaz Ezt az oldalt.
A kitaláláskor és megvalósításkor az eredeti terv az volt, hogy az általunk készített vasúti témájú fényképfelvételeinket megoszthassuk azokkal, akik érdeklődnek a vasút-, tematikusabban A Viharsarok vasútja iránt.
Már az első évben meglepődve tapasztaltuk, hogy a weboldal, nem várt népszerűségre tett szert. Reneteg vasutassal és vasútbaráttal ismerkedtünk meg, akiktől nagyon sok segítséget kaptunk.
Az évek múlásával kicsit alakítottunk az oldalon. Pár éve elkezdtünk videókat is készíteni a fotóinkon túl, valamint egyre több vasúti témájú hírt és érdekességet is közzé tettünk. A tematikus és általános internetes, illetve nyomtatott sajtó is gyakran hivatkozott az oldalunkra és híreinkre, fotóink jelentek meg különféle újságokban, weboldalakon és fotópályázatokon is részt vettünk. Évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend az oldalunk, aminek Mi szívből örülünk.
2010. augusztus 14-én csatlakoztunk a Facebook közösségi oldalhoz, amin mára már jelenleg 845 kedvelőnk van.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani tagjainknak és mindenkinek, akik az elmúlt 4 évben velünk voltak, támogattak, megosztottak, segítettek és látogattak minket.
Köszönjük a rengeteg információt és beküldött felvételeket a vasútbarátainknak.
Külön köszönetet szeretnénk nyilvánítani a
- Békéscsabai mozdonyvezetőknek
- Békéscsabai Gépészeti Főnökség munkatársainak
- Békéscsabai vasútállomás munkatársainak
- Rail Cargo Hungaria vezetőségének és mozdonyvezetőinek
- Békés Megyei Hírlap munkatársainak
- Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár munkatársainak
Az eddigi éveink összefoglaló videói:
Köszönjük, hogy velünk vannak!
Balog Zsolt – Yakuza és Tóth Gergely – Geryt86
A 120-as fővonalon is kezd kialakulni a káosz (valószínűleg az időjárás miatt).
A MÁV-Start tájékoztatása:A Budapest – Békéscsaba vonalon Mezőtúr és Tiszatenyő között az egyik vágányon felsővezetékszakadás miatt nem közlekednek a vonatok, a másik vágányon felsővezetéki zárlat nehezíti a közlekedést.Utasinformációnk szerint az Ister Euro Night 21:19-kor beért Szolnokra és még mindig nem tudott továbbközlekedni…
Egy rövid összeállítás a 2012-es év eseményeiből és érdekességeiből, álló és mozgóképek formájában.
Köszönjük mindenkinek, akik velünk voltak 2012-ben is!
Tudomásunkra jutott, hogy a nagyvasúti kiállításon a fűtőházban álló mozdonyok némelyikéről eltűntek a gyári táblák, és összesen 3 Zbr (kiegészítő) fékkar.
Ezzel lehetséges, hogy veszélybe került a rendezvény jövője!
Arra kérünk minden embert, aki részt vett a rendezvényen, hogy ha tud bármilyen információval szolgálni az esettel kapcsolatban, jelentkezzen a gerzsoltrain@gmail.com emailcímen!
Akik a fűtőházban fotóztak/videóztak azoktól kérnénk, hogy nézzék át a felvételeiket, hátha találnak valami nyomravezető bizonyítékot!
Lehetőleg minél többen osszák meg ezt a felhívást, Köszönjük!
Szeptember utolsó napján, a vasútmodell kiállításnak is zárónapja volt, 16:00-kor lezárult és elkezdődött az összepakolás, ami estére már kész is lett.
A visszajelzések alapján idén is nagyon jó volt és sikeresnek mondható az egész rendezvény. Rengeteg látogató volt, sokan többször is meglátogatták a kiállítást, nagy sikert aratott az AKGV kisvasútja az Andrássy úton, ami az idősek körében felelevenítette a régi békéscsabai kisvasutat ami ugyan azon a nyomvonalon haladt, ahol most az ideiglenes vágányzat volt.
A Mozdonyparádé is rendben lezajlott, bár az előzetesen beígért mozdonyokból pár darab nem érkezett meg, de így is sikerült ismételten egy “érdemi” mozdonybemutatót létrehozni. Idén a fűtőházi különvonat két IP egységből állt ami mindig telt házzal közlekedett, bár így elmaradt a motorvonat fordítókorongozása, de a látogatók így is élvezhették a vasúti járműfordító berendezésen történő “utazást”.
A szombati nagyüzem után a vasútmodell kiállítás és a mozdonybemutató lebonyolítói, szervezői és résztvevői egy közös vacsorával zárták a napot, ahol a Vasutas Művelődési Ház igazgatója, Maczkó István értékelte az idei rendezvényt. Ami biztos, hogy továbbra is évről évre megrendezésre kerül a kiállítás szeptember vége és október eleje körül.
Az idei kiállításon mi is nagyon jól éreztük magunkat és büszkék vagyunk arra, hogy a magunk módján segíthettük ezt a rendezvényt és továbbra is készséggel állunk a rendelkezésére a szervezőknek ez ügyben!
A mozdonybemutatóról pár felvétel:


A kiállítás utolsó napjáról pár fotó:


Ezúton is köszönetet szeretnénk nyilvánítani a szervezők és közreműködők nevében is minden kedves látogatónak, akik eljöttek és reményeink szerint jól érezték magukat. A nagy létszámú látogatottság ismételten bebizonyította, hogy erre a kiállításra van igény Békéscsabán és érdemes megszervezni jövőre is.
Köszönet a kiállítóknak is akik készségesen rendelkezésre álltak ezalatt a 3-4 nap alatt, hogy jelenlétükkel hozzájárultak a rendezvény sokszínűségéhez és sikeréhez, továbbá a Kandó Kálmán Vasútmodellező Klubnak és annak vezetőjének és tagjainak.
Hálás köszönet a mozdonybemutatót lebonyolító vasúti dolgozóknak, az Állomásfőnökségnek, a Gépészeti Főnökségnek, a Pályafenntartási Alosztálynak, a nyugdíjazott vasutasoknak és a szabadnapjuk felhasználásával önzetlenül segítő mozdonyvezetőknek.
Továbbá Köszönet az Alföldi Kerti Gazdasági Vasútnak -AKGV- és a Viharsarki Magánvasútnak a Művelődési ház előtti kisvonat üzemeltetéséhez, és rendelkezésre állításához.
Hálás köszönet továbbá az alábbiaknak: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Területi Művelődési Intézmények Egyesülete -TEMI, Nemzeti Kulturális Alap, VOKE, Békéscsaba Város Önkormányzata, MÁV Zrt., MÁV-Trakció Zrt., MÁV-Start Zrt., MÁV Pályavasúti Üzletág PML Alosztály, MÁV Gépészet Zrt., Rail Cargo Hungaria Zrt., Top Card Kiadó.
Végül köszönet a Békéscsabai Művelődési Ház munkatársainak akik évről évre megszervezik ezt a sikeres rendezvényt, és minden olyan embernek akik a legkisebb mértékben is hozzájárultak a lebonyolításhoz és promótáláshoz!
A szervezők, kiállítók és közreműködők csoportképe (fotó: Orvos Pál):

Hamarosan jelentkezünk a kiállításon készített képekkel, videókkal és interjúkkal!
Tisztelettel:
Yakuza és Gery
Aki egy kis vonatozásra vágyik a vasút virtuális világában….
web: http://vmav-trakcio.comyr.com/nyiltretro/
facebook: https://www.facebook.com/VmavTrakcio
Tegnap felkerült egy kép az internetre, ami a Vasútrajongók klubjában (a facebook-on) nagy felháborodást keltett. A képen pár srác fotómachinával a kézben a vágánytengelyben várja a vonatot és még a láthatósági mellény sincs sehol.
EZT NEM SZABAD SOHA!!!
Pontosan az ilyen hozzáállás miatt lettünk, szinte már ellenségek egy jó pár vasutas szemében. (Mozdonyvezetők, kocsirendezők, kalauzok…stb.) A vasútőrök már sok helyen hobbi szinten zavarnak el minket. (Persze tisztelet a kivételnek, akikkel meg lehet egyezni a szabályokról.)
Én személy szerint már lassan 13 éve járok ki a vasútra, hogy megörökítsem amit szeretnék. Gyerekként a peronról kattintgattam össze-vissza és egy rossz szót nem szóltak hozzám.





